Ha nem látom,nem hiszem el...

Barnabás rossz volt az etetési idő alatt,idétlenkedett,nézelődött,piszkálta a többieket,egyszóval mindent csinált,csak nem evett. Ezt én nem szeretem. És szigorú gazdi lévén nem is hagyom. A vacsiidő evésre való,ebből nem engedek. Úgyhogy el is vettem előle a tálkáját,és felraktam a szekrény tetejére,mert ott biztonságban van,a macskák nem szeretik a kutyatápot.

Mire a többiek megvacsoráztak,addigra Bibi is rájött,hogy mégiscsak éhes,de hát késő bánat, eb gondolat,a szó legszorosabb értelmében.:)
Tettem-vettem,pakolásztam,magam is megvacsiztam,majd egy fél óra múlva visszamentem a szobába,és a következő látvány fogadott:
Berlioz ült a szekrény tetején,és a mancsával szedegette ki a kutyatápot a tálkából,és egyesével dobálta le Barnabásnak... :)

Ne is mondjatok semmit!:)))))

Egy új vállalkozás alapja:)

Ha Bibit meg tudnám tanítani gombot felvarrni olyan tempóban,ahogy lerágja azokat az összes ágyneműmről,akkor külön iparágat telepíthetnék ezen teljesítményére.:-)

Tódor,az autodidakta kutya

Néhány napja Bibi új feladatot talált ki magának a sétához készülődés idejére.:)Amíg a hámot adom rá,addig a kulcscsomómat mindig leteszem a kőre. Rájött,hogy nagyon szórakoztató,ha a plüss egérnél fogva a szájában tartja a csomót,ameddig én a hámmal szöszögök.:) Mivel így a legkönnyebb bármire megtanítani,hogy megerősíti az ember azt a mozdulatot,amit saját magától is többször elvégez,ezért a többedik alkalomnál nagyon megdícsértem,és azóta már tudatosan csinálja,és a felszerszámozás végeztével a kezembe ejti a kulcsokat.:)

Tódor alapvetően már nem féltékeny Barnabeere,de ha bármi miatt megdícsérem őt,akkor neki is meg kell csinálni ugyanazt,hogy ne maradjon ki semmiből.

És itt jött a probléma: csak egy kulcs volt,ő nem tudta utánozni Bibit. Annyira büszke vagyok rá,mert megoldotta a feladatot. Barnabás póráza is a földre kerül,amíg öltözködünk,hát ő meg fogja azt a kulcs helyett.:)))) Tudom,hogy ez nem tűnik nagy dolognak,de ha jól belegondolunk,akkor mégis az.:) Az okos kis fejével milyen ügyesen összerakta a történetet.:)

A sötét oldal...

Ne gondoljátok,hogy a szőrös gyerekekkel való együttélésnek csak cukormázas,édi-bédi oldala van... De nem ám!!!
Különösen akkor nem,ha két professzor is van a csapatban tacskónak álcázva.

Barnabás,az ifjabb búsképű lovag mostanra már teljes bizonyossággal elhitte,hogy vége a hányatott kutyasorsnak, végérvényesen jó helyre rakta le a kis popsiját, úgyhogy a szorongó üzemmódról bátor szívvel átkapcsolhat gyerekkutya állásba,és az összes baromságot végigcsinálhatja,amit ilyenkor általában már inkább kinőni szoktak az ebek.:)

Valamelyik este arra értem haza,hogy a három kutya sunnyogó ábrázattal vár rám az előszobában.Ez már eleve bukta,mert egyébként boldogan csóválva,ugrálva szoktak fogadni. Tehát felvérteztem a szívemet,hogy képes legyek infarktus nélkül befogadni a látványt,amit a nappali fog nyújtani...

Nagyon gyengécskére sikerült a vértezet,úgyhogy egy másodperc alatt végigvonult rajtam egy kisebb fajta idegösszeomlás...

Ugyanis az egész szoba be volt terítve apró szivacsdarabokkal,valamint kókusz háncs törmelékkel,ami eredetileg a szuper minőségű matracom szerves részét képezte nagyjából deréktájon,körülbelül három tenyérnyi darabon...

A macskák is nagyon örülhettek a természetes rostanyag felszabadításának,mert a kókuszos hányásokból ítélve elég sokat elfogyasztottak belőle...

Mivel ezidáig nem volt szokás a lakás felaprítása (és a tekintetekből is ezt a következtetést szűrtem le), ezért úgy ítéltem meg,hogy Barnabee lehetett az értelmi szerző,és a fő végrehajtó is egyszemélyben.

Úgyhogy még frissiben,nagykabátban felmarkoltam őt a nyakbőrénél fogva,és itt elkövettem egy óriási stratégiai hibát.

Ugyanis ivartalanítás ide vagy oda,Bibi fütyköse még mindig feláll a legkisebb izgalom hatására. Ez párosult azzal,hogy mivel tudta,hogy most aztán túllőtt a célon,ezért ijedtében bepisilt,amitől olyanná változott,mint egy irányíthatatlanná vált locsolócső. Tehát bájosan összepisilte a kedvenc,és egyetlen téli kabátomat,valamint a belőle kilógó részeimet. El lehet képzelni,hogy a sikítófrász határán ettől a momentumtól nem lettem boldogabb kicsit sem...

Mindig gondosan ügyelek rá,hogy a legelborultabb pillanataimban is úgy fegyelmezzek,hogy még véletlenül se tegyek kárt bennük. Most is az történt,hogy a locsolás befejeztével kb.15cm magasról egy erélyesebb mozdulattal tettem le őt a földre,hogy érezze,hogy még nem szállt el a haragom,sőt... Kiszaladt az előszobába,és pár perc múlva visszabotorkált HÁROM LÁBON bicegve...

Na,itt sírógörcsöt kaptam,felhívtam Páromat,aki épp úton van,és tíz percig bömböltem -szürcsögtem a telefonba,szegény azt se tudta,hogy mi történt...:) Aztán nagyvonalakban előadtam a történetet,majd tovább zokogtam,hogy micsoda egy rohadt szemét gazda vagyok,hogy egy nyomorult matrac,meg egy lepisált télikabát miatt eltöröm a kutya lábát,és hogy most éjszaka hova a fenébe vigyem röntgeneztetni,mikor nincs is nálam annyi pénz... Aztán mikor már ő is szóhoz jutott,akkor megnyugtatott kicsit.

Bibi,a fene érzékeny szenzoraival rögtön érzékelte,hogy elült a vihar. Levegőben tartott törött lábat soha nem láttam még ilyen hamar meggyógyulni...:) Akkora színész,hogy az Oscar díj sértés lenne az alakítása értékelésére.:)

Mivel már mindegy,hogy mennyire vesznek hülyére...

...ezért a mai sétán tökéletesítettem a tereprendezési technikámat a tacskók kényelme érdekében. Oldalirányba haladtam úgy,hogy közvetlen egymás mellé tettem a lábaimat,így a nyomok egy lábfejnyi széles ösvényt alkottak.Körbehaladtam az egész terecskén,apró kitérőket téve a fákhoz,bokrokhoz,nehogy ingerszegény legyen a környezet,amit bejárhatnak.:-) Letettem őket,és megállapítottam,hogy tökéleteset alkottam,végigjárták az egész területet,és láthatólag meg voltak elégedve a munkámmal.:) Ilyen utakat csináltam.:-)



Néhány napja

szerves részét képezzük Zugló látványosságainak. A tacskók és én. Mert akaratomon kívül két kis színész palántát (mit palántát,zsenit)melengetek a kebelemen,a szó legszorosabb értelmében.:) Ugyanis első menetben a sózás miatt tüntettek,próbálták egyszerre felemelni mind a négy lábukat,dacolva a gravitációval. Így gondos gazdiként a kapun kilépve hónom alá csaptam őket,elsétáltam velük az utca végéig,ahol a téren friss hó van,és ott raktam csak le őket,hazaúton szintén emberi meghajtással közlekedtek Blaha Lujzáék.:-) Már ezzel osztatlan sikert arattam a suliba érkező gyerekek és szüleik körében. Mára azonban még egy szinttel feljebb lépett a "Csináljunk hülyét a gazdiból!"műsor. A friss hóig való utaztatás maradt,ámde ne gondoljam,hogy ilyen hidegben bármit is csinálnak,amíg a hasuk beleér a hőba,azon kívül,hogy mindketten ülnek,és nagyon szerencsétlen arccal bömbikélnek,tányérnyi szemeket meresztve rám. Úgyhogy miélőtt valaki hívta volna az állatvédőket,behódoltam a két kis rohadéknak,és az arra járók nem kis örömére letapicskoltam a havat egy másfél négyzetméternyi területen,amit ők vacogva végignéztek,természetesen a hónom alól,majd az emigyen előkészített részen szuperszonikus sebességgel elvégezték a dolgukat(tehát kamu,hogy ehhez jó időben órákat kell szaglászni),és visszamásztak a karomba,ezzel jelezve,hogy igénylik a mihamarabbi hazaszállítást.:-) Volt,aki annyira röhögött,hogy potyogott a könnye...

Nehezített pálya...

Ha az ember több négylábúval osztja meg az életét,az gyakrabban eredményez olyan helyzeteket,amire lehetetlen felkészülni,vagy ha mégis számítok rá,akkor megoldást nem találok a problémára... Barnabás,aki a legújabb jövevény a családunkban(egy külön bejegyzést szentelek majd a rövid bemutatására),kedden szerencsésen túlesett az ivartalanításon. Egészen mostanáig gallérban közlekedett,hogy nehogy szétnyalja a sebet,vagy kiszedje a branült a lábából. Nagyon jól viselte az egész macerát,a gallér felrakásáért is csak néhány órára sértődött vérig.:)) Joggal érezhettük magunkat kellően gondos "szülőnek".:) Egy darabig... Egészen pontosan addig,míg észrevettük,hogy népes csapatunk valamelyik tagja -aki megőrizte anonimitását-,aprólékos munkával,ápolónőket megszégyenítő precizitással kiszedte a branült a kutyalábból,persze oly módon,hogy a nagyja ragtapaszt azért fent hagyta,azzal kínlódjak én,utáljon érte engem Barnabee...:) Úgyhogy most lekerült a gallér,lebontottam a maradék kötést a lábijáról,és egy pulcsiból kisgatyát csináltam rá,hogy legalább a varratokat ne szedje ki senki...:) Naív dolog volt azt képzelni,hogy a gallér használatával kiiktattuk a veszélyforrást.:) De hát ez van. Szeretem a kihívásokat.:)