Tódor,az autodidakta kutya

Néhány napja Bibi új feladatot talált ki magának a sétához készülődés idejére.:)Amíg a hámot adom rá,addig a kulcscsomómat mindig leteszem a kőre. Rájött,hogy nagyon szórakoztató,ha a plüss egérnél fogva a szájában tartja a csomót,ameddig én a hámmal szöszögök.:) Mivel így a legkönnyebb bármire megtanítani,hogy megerősíti az ember azt a mozdulatot,amit saját magától is többször elvégez,ezért a többedik alkalomnál nagyon megdícsértem,és azóta már tudatosan csinálja,és a felszerszámozás végeztével a kezembe ejti a kulcsokat.:)

Tódor alapvetően már nem féltékeny Barnabeere,de ha bármi miatt megdícsérem őt,akkor neki is meg kell csinálni ugyanazt,hogy ne maradjon ki semmiből.

És itt jött a probléma: csak egy kulcs volt,ő nem tudta utánozni Bibit. Annyira büszke vagyok rá,mert megoldotta a feladatot. Barnabás póráza is a földre kerül,amíg öltözködünk,hát ő meg fogja azt a kulcs helyett.:)))) Tudom,hogy ez nem tűnik nagy dolognak,de ha jól belegondolunk,akkor mégis az.:) Az okos kis fejével milyen ügyesen összerakta a történetet.:)

A sötét oldal...

Ne gondoljátok,hogy a szőrös gyerekekkel való együttélésnek csak cukormázas,édi-bédi oldala van... De nem ám!!!
Különösen akkor nem,ha két professzor is van a csapatban tacskónak álcázva.

Barnabás,az ifjabb búsképű lovag mostanra már teljes bizonyossággal elhitte,hogy vége a hányatott kutyasorsnak, végérvényesen jó helyre rakta le a kis popsiját, úgyhogy a szorongó üzemmódról bátor szívvel átkapcsolhat gyerekkutya állásba,és az összes baromságot végigcsinálhatja,amit ilyenkor általában már inkább kinőni szoktak az ebek.:)

Valamelyik este arra értem haza,hogy a három kutya sunnyogó ábrázattal vár rám az előszobában.Ez már eleve bukta,mert egyébként boldogan csóválva,ugrálva szoktak fogadni. Tehát felvérteztem a szívemet,hogy képes legyek infarktus nélkül befogadni a látványt,amit a nappali fog nyújtani...

Nagyon gyengécskére sikerült a vértezet,úgyhogy egy másodperc alatt végigvonult rajtam egy kisebb fajta idegösszeomlás...

Ugyanis az egész szoba be volt terítve apró szivacsdarabokkal,valamint kókusz háncs törmelékkel,ami eredetileg a szuper minőségű matracom szerves részét képezte nagyjából deréktájon,körülbelül három tenyérnyi darabon...

A macskák is nagyon örülhettek a természetes rostanyag felszabadításának,mert a kókuszos hányásokból ítélve elég sokat elfogyasztottak belőle...

Mivel ezidáig nem volt szokás a lakás felaprítása (és a tekintetekből is ezt a következtetést szűrtem le), ezért úgy ítéltem meg,hogy Barnabee lehetett az értelmi szerző,és a fő végrehajtó is egyszemélyben.

Úgyhogy még frissiben,nagykabátban felmarkoltam őt a nyakbőrénél fogva,és itt elkövettem egy óriási stratégiai hibát.

Ugyanis ivartalanítás ide vagy oda,Bibi fütyköse még mindig feláll a legkisebb izgalom hatására. Ez párosult azzal,hogy mivel tudta,hogy most aztán túllőtt a célon,ezért ijedtében bepisilt,amitől olyanná változott,mint egy irányíthatatlanná vált locsolócső. Tehát bájosan összepisilte a kedvenc,és egyetlen téli kabátomat,valamint a belőle kilógó részeimet. El lehet képzelni,hogy a sikítófrász határán ettől a momentumtól nem lettem boldogabb kicsit sem...

Mindig gondosan ügyelek rá,hogy a legelborultabb pillanataimban is úgy fegyelmezzek,hogy még véletlenül se tegyek kárt bennük. Most is az történt,hogy a locsolás befejeztével kb.15cm magasról egy erélyesebb mozdulattal tettem le őt a földre,hogy érezze,hogy még nem szállt el a haragom,sőt... Kiszaladt az előszobába,és pár perc múlva visszabotorkált HÁROM LÁBON bicegve...

Na,itt sírógörcsöt kaptam,felhívtam Páromat,aki épp úton van,és tíz percig bömböltem -szürcsögtem a telefonba,szegény azt se tudta,hogy mi történt...:) Aztán nagyvonalakban előadtam a történetet,majd tovább zokogtam,hogy micsoda egy rohadt szemét gazda vagyok,hogy egy nyomorult matrac,meg egy lepisált télikabát miatt eltöröm a kutya lábát,és hogy most éjszaka hova a fenébe vigyem röntgeneztetni,mikor nincs is nálam annyi pénz... Aztán mikor már ő is szóhoz jutott,akkor megnyugtatott kicsit.

Bibi,a fene érzékeny szenzoraival rögtön érzékelte,hogy elült a vihar. Levegőben tartott törött lábat soha nem láttam még ilyen hamar meggyógyulni...:) Akkora színész,hogy az Oscar díj sértés lenne az alakítása értékelésére.:)

Mivel már mindegy,hogy mennyire vesznek hülyére...

...ezért a mai sétán tökéletesítettem a tereprendezési technikámat a tacskók kényelme érdekében. Oldalirányba haladtam úgy,hogy közvetlen egymás mellé tettem a lábaimat,így a nyomok egy lábfejnyi széles ösvényt alkottak.Körbehaladtam az egész terecskén,apró kitérőket téve a fákhoz,bokrokhoz,nehogy ingerszegény legyen a környezet,amit bejárhatnak.:-) Letettem őket,és megállapítottam,hogy tökéleteset alkottam,végigjárták az egész területet,és láthatólag meg voltak elégedve a munkámmal.:) Ilyen utakat csináltam.:-)



Néhány napja

szerves részét képezzük Zugló látványosságainak. A tacskók és én. Mert akaratomon kívül két kis színész palántát (mit palántát,zsenit)melengetek a kebelemen,a szó legszorosabb értelmében.:) Ugyanis első menetben a sózás miatt tüntettek,próbálták egyszerre felemelni mind a négy lábukat,dacolva a gravitációval. Így gondos gazdiként a kapun kilépve hónom alá csaptam őket,elsétáltam velük az utca végéig,ahol a téren friss hó van,és ott raktam csak le őket,hazaúton szintén emberi meghajtással közlekedtek Blaha Lujzáék.:-) Már ezzel osztatlan sikert arattam a suliba érkező gyerekek és szüleik körében. Mára azonban még egy szinttel feljebb lépett a "Csináljunk hülyét a gazdiból!"műsor. A friss hóig való utaztatás maradt,ámde ne gondoljam,hogy ilyen hidegben bármit is csinálnak,amíg a hasuk beleér a hőba,azon kívül,hogy mindketten ülnek,és nagyon szerencsétlen arccal bömbikélnek,tányérnyi szemeket meresztve rám. Úgyhogy miélőtt valaki hívta volna az állatvédőket,behódoltam a két kis rohadéknak,és az arra járók nem kis örömére letapicskoltam a havat egy másfél négyzetméternyi területen,amit ők vacogva végignéztek,természetesen a hónom alól,majd az emigyen előkészített részen szuperszonikus sebességgel elvégezték a dolgukat(tehát kamu,hogy ehhez jó időben órákat kell szaglászni),és visszamásztak a karomba,ezzel jelezve,hogy igénylik a mihamarabbi hazaszállítást.:-) Volt,aki annyira röhögött,hogy potyogott a könnye...

Fura egy nép vagyunk...

Régebben cirkusz kellett és kenyér... Ma már elég egy kis hó télen, vagy egy kis kánikula nyáron ahhoz,hogy hagyjuk,hogy komplett hülyét csináljanak belőlünk... Hajrá média (is)!

Szűrő

Eljött a pillanat,mikor Párommal mindketten elegendő energiát gyűjtöttünk össze az akvárium külső szűrőjének összeszereléséhez... Dupla használatival a kezünkben az egész ágyamat beborítottuk az alkatrészekkel,diszkréten ordibálva a macskákkal,hogy ne lopkodjanak,valamint a kutyákkal,hogy inkább ne segítsenek a munkában.:) Végül nem is volt olyan bonyolult összerakni a szerkezetet. Felfúrtuk a falra a polcot,ahol macskabiztos helyet alakítottunk ki a masinának,nagyon pofás lett az egész... Majd kiderült -persze már a használatbavétel után,mivel a leírásban sehol nem szerepelt-, hogy csak akkor működik a szerkentyű megfelelő hatásfokkal és zajmentesen,ha sokkal lejjebb helyezzük,mint az akváriumot... Úgyhogy most a földön áll,és egy következő menetben a szekrényben kell elhelyezni,amin az akvárium található,és a csöveknek ki kell fúrni a szekrény hátulját... Nem is mi lennénk,ha valami egyszerűen,elsőre sikerülne...:DDD

Nehezített pálya...

Ha az ember több négylábúval osztja meg az életét,az gyakrabban eredményez olyan helyzeteket,amire lehetetlen felkészülni,vagy ha mégis számítok rá,akkor megoldást nem találok a problémára... Barnabás,aki a legújabb jövevény a családunkban(egy külön bejegyzést szentelek majd a rövid bemutatására),kedden szerencsésen túlesett az ivartalanításon. Egészen mostanáig gallérban közlekedett,hogy nehogy szétnyalja a sebet,vagy kiszedje a branült a lábából. Nagyon jól viselte az egész macerát,a gallér felrakásáért is csak néhány órára sértődött vérig.:)) Joggal érezhettük magunkat kellően gondos "szülőnek".:) Egy darabig... Egészen pontosan addig,míg észrevettük,hogy népes csapatunk valamelyik tagja -aki megőrizte anonimitását-,aprólékos munkával,ápolónőket megszégyenítő precizitással kiszedte a branült a kutyalábból,persze oly módon,hogy a nagyja ragtapaszt azért fent hagyta,azzal kínlódjak én,utáljon érte engem Barnabee...:) Úgyhogy most lekerült a gallér,lebontottam a maradék kötést a lábijáról,és egy pulcsiból kisgatyát csináltam rá,hogy legalább a varratokat ne szedje ki senki...:) Naív dolog volt azt képzelni,hogy a gallér használatával kiiktattuk a veszélyforrást.:) De hát ez van. Szeretem a kihívásokat.:)